A TV2 visszautasítja az MTM-SBS Zrt. eladásával kapcsolatban a csatornát, Simon Zsolt vezérigazgatót és Yvonne Dederick gazdasági igazgatót a közelmúltban ért vádakat - közölte Koltay Tamás szóvivő pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a TV2 pénteken sajtó–helyreigazítási kérelmet küldött számos médiaszolgáltatónak és szerkesztőségnek az utóbbi időszakban a sajtóban megjelent megalapozatlan állítások miatt, amelyek egyebek mellett a Braun Róbert szocialista politikus hétfői sajtótájékoztatója alapján készült cikkekben szerepeltek. A szóvivő azt írta: valótlan, hogy a TV2 eladásával a menedzsment segédkezet nyújtott egy aljas és korrupt üzlethez, valótlan az is, hogy a Fidesz választási győzelme után a TV2-höz érkező állami hirdetésekből tervezték kifizetni a vételárat.
Braun Róbert szocialista politikus – miután megvásárolta a német médiavállalat egy részvényét – hétfőn azt követelte a ProSiebenSat.1-tól, hogy álljon el a TV2 eladásától. Az MSZP-s képviselőjelölt élesen bírálta és törvénytelenséggel vádolta a cég menedzsmentjét az eladás körülményei miatt.
A TV2 szóvivője elmondta: a valóság az, hogy a ProSiebenSat.1 médiavállalat és a vevők közötti ügyletben semmilyen korrupciónak a gyanúja sem érhető tetten, az adásvételre teljesen transzparensen, valamennyi nemzetközi és magyar jogszabályi rendelkezés betartása mellett került sor. Ellentétben a Braun Róbert által elmondottakkal és így a cikkekben állítottakkal, a TV2 eladása és megvásárlása semmilyen módon nem hozható összefüggésbe bármely politikai párttal, illetve bármely politikai párt választási eredményével és a TV2-n történő bármilyen formájú állami vagy egyéb hirdetésekkel.
A ProSiebenSat.1 cégcsoport december 23-án jelentette be, hogy eladóihitel-konstrukcióban értékesítette a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt-t a Simon Zsolt TV2 vezérigazgató és az Yvonne Dederick gazdasági igazgató tulajdonában lévő TV-HU1 Kft.-nek és a TV-CEE1 Kft.-nek.
Eközben befejezte a ProSiebenSat.1 Media AG-ban birtokolt többségi tulajdonrész értékesítését az amerikai Kohlberg Kravis Roberts & Co. L.P (KKR) és a brit Pemira pénzügyi befektetési alap – közölte pénteken az ügylet lebonyolításában segédkező két bank. A Bank of America és a Deutsche Bank tájékoztatása szerint a 17 százalékos részvénycsomagot 1,26 milliárd euróért értékesítették a frankfurti tőzsdén. Ennek révén a ProSiebenSat.1-csoport teljes egészében tőzsdei céggé vált, részvényeinek tőzsdén forgó hányada elérte a 100 százalékot.